SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Cukorbetegség és neuropátia - Vegetatív idegrendszeri károsodások

Családinet [cikkei] - 2022-12-22
Tíz cukorbeteg közül legalább háromnak van valamilyen fokú, idegeket érintő problémája. (1)
A magas vércukorszint az összes neuropátia(2) egyharmadáért felelős.
Cukorbetegség és neuropátia - Vegetatív idegrendszeri károsodások

A hosszú ideje fennálló cukorbetegségnek számos súlyos szövődménye alakulhat ki. Legismertebbek a látásproblémák, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések, vesebetegség. Sajnos más, gyakori szövődményekről, mint például az idegkárosodás, azaz neuropátia, keveset hallunk, pedig a cukorbetegek felét érinti ez a betegség is.

A diabéteszes neuropátia a magas vércukorszint miatt alakul ki: a túlzott mennyiségben jelenlévő cukor ugyanis károsítja a finom idegrostokat és azokat az ereket, melyek az idegeket táplálják. Emiatt a károsodás miatt ezek az idegek idővel elveszítik az agyba és az agyból történő jeltovábbító képességüket.

Ha az idegsejtek (neuronok) sérülnek vagy tönkremennek, neuropátia jelentkezik. A sérülés érinthet egy vagy egyfajta ideget, illetve azok kombinációját is. Ha egyfajta ideget érint, mononeuropátiáról beszélünk, ha többféle ideget, akkor polineuropátiáról.

A neuropátia kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél hosszabb ideig marad kezeletlen a cukorbetegség. A jelentősebb idegproblémák jellemzően a cukorbetegség diagnózisát követő első 10 évben jelentkeznek.

Neuropátiák típusai

A különböző típusú idegkárosodások különböző tüneteket okoznak, a lábak fájdalmától és zsibbadásától kezdve a belső szervek, például a szív és a húgyhólyag funkcióival kapcsolatos problémákig. Vannak, akik csupán enyhe tüneteket tapasztalnak, de mások számára a diabéteszes neuropátia meglehetősen fájdalmas, a mindennapi életet befolyásoló tényező lehet.

A neuropátiának különböző típusai vannak:

  • A perifériás neuropátia, a végtagok érző idegeinek károsodását jelenti.
  • A proximális neuropátia esetén a combban, a csípőben és a farban lévő idegek károsodásáról beszélünk.
  • A fokális neuropátia egy-egy ideg károsodását jelenti. Leggyakrabban a fej, a törzs vagy a comb területén jelentkezik.
  • Az autonóm neuropátia (vagy vegetatív idegrendszeri károsodás) a belső szervek beidegzésének károsodását jelenti.

A vegetatív idegrendszer szabályozza a vérnyomást, a szívfrekvenciát, az izzadást, a húgyhólyag -, a gyomor -, a belek -, a nemi szervek - és a szem működését. A cukorbetegség ezen területek bármelyikén károsíthatja az idegeket, ami a következő tüneteket okozhatja:

  • hányinger és hányás.
  • székrekedés vagy hasmenés.
  • telítettségérzet, amiatt, hogy a gyomor lassabban ürül.
  • vizelettartási zavar vagy gyakori húgyhólyagfertőzés.
  • szédülés vagy ájulás.
  • nyugalmi szapora szívverés
  • szexuális problémák.

A vegetatív idegrendszer főbb károsodásai (autonóm neuropátiák)

A szív idegrendszeri károsodása:

A szív idegrendszeri károsodásáról akkor beszélünk, amikor a szívverést lassító, illetve gyorsító idegek működésének egyensúlya megbomlik.

Egyik fajtája a lassító idegek alulműködése, ami relatív gyorsítóideg-túlsúlyt okoz. Ilyenkor az éjszakai nyugalmi állapotban is gyorsabb a szívműködés. Ez a gyorsult szívműködés megterhelő szívünknek, csökkenti a nagyerek rugalmasságát és felgyorsítja az érelmeszesedés folyamatát. Az autonóm neuropátiában gyakrabban fordul elő magas vérnyomás, szívelégtelenség, koszorúér-betegség és „néma” (fájdalom nélküli) szívinfarktus.

Amikor a gyorsító idegek működnek alul, elmaradhat a felállás utáni érösszehúzódás a belső szerveinkben és az alsó végtagokban. Ennek következtében a nehézségi erő miatt a lábainkba zúduló vér csökkenti a felső testfél és az agy vérellátását. Súlyosabb esetben a hirtelen felállást követő vérnyomáscsökkenést szédülés, kábultság, gyengeség vagy látászavar kísérheti és átmeneti eszméletvesztés is előfordulhat.

Legjobb kezelés a vércukorszint stabilizálás

A neuropátia esetében is elmondható, hogy a legjobb gyógyítás a prevenció, amit a megfelelő életmóddal érhetünk el. Ha már kialakult a diabéteszes neuropátia, a kezelés célja a további idegkárosodás megelőzése vagy késleltetése, valamint a tünetek csökkentése. Ennek a legjobb módja a vércukorszint szoros kontrollja, ami a vércukorszint gyakoribb mérését jelenti (akár naponta négyszer vagy még többször). A megfelelő étrend beállítása és a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen építőköve a kezelésnek, mely nagyszerűen egészíti ki a gyógyszeres terápiát.

Ha ügyelnek életmódjukra és táplálkozásukra, valamint rendszeresen konzultálnak orvosukkal a betegségükkel kapcsolatos tapasztalataikról, a cukorbetegek nagyban hozzájárulhatnak betegségük kezeléséhez.

1 http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=185
2 https://www.webbeteg.hu/cikkek/diabeteszes_neuropatia/6068/a-diabeteszes-neuropathia

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja